Melankólia

 

Csendes volt az éjszaka.
 Magányosan ültem a konyha székén és az asztalon lévő gőzölgő teára meredtem.
Figyelmem egy dologra tapadt, de az elmém más utakon kóválygott.
Hirtelen minden neszt megtörő farkas vonyításra eszméltem.
Kissé ledermedtem mikor meghallottam ezt az égtelen neszt.
Abban a pillanatban bármit megadtam volna,hogy ezt a rémisztő sikolyt ne hallhassam.
Mikor már elég ideje zengett a falu nyugalom lepte el lelkem.
Eddig a félelemtől mozdulatlanná vált a testem és a bensőm üvöltött és reszketett a kínzó hangtól,.... most....
nyugalomba burkolózik testem. A bensőm harmóniára törekedett és a fülsüketítő hangzavar kellemes, nyugtató és érthető muzsikává csendült. Már nem volt hangos. Már csendesebb volt, épp alig hallható.
Figyelmesen tanulmányoztam a körülvevő érzelem felleget. Beborított az érzések mély,fullasztó gödre.
Éreztem a magányt, a szenvedést és a szomorúságot,viszont egy időben éreztem a boldogságot, a nélkülözhetetlen törődést és a töméntelen szeretet..a megbocsájtást és a békét. A harmóniát és a nyugalmat.
Bár tudtam,hogy nincsenek egyedül,így tudtam már én sem vagyok.
Fizikailag minden tekintetben jelenleg igen,de a lelkem a társam után kalandozott.
A boldogság minden kicsinek tűnő dologban fenékig benne van , és hát akárki is legyél, mindig van ,volt és lesz aki minden szeretetével túláradóan szeret,hisz olyan lény nincs a földön akit senki se szeretne.
Rossz napok mindig borulnak rád egyszer-kétszer.. de ami rossz elszáll és a helyére majd jó költözik.

Bízz.
Szeress.
Valósíts!

-Hhenci-