Reggelire

Kopogás riasztott fel álmomból.
Nem olyan volt mintha valaki eszementen akarna betörni az ajtómon
nem is olyan mint mikor lágyan kopogtatnak.. ez nem emberi hanghoz volt hasonló.
Az ablakpárkányomra hulló esőcseppek akarták rám törni az ablakot.
A redőnyön átáramló reggeli fény,lágyan kacérkodott a takaróm kusza bolyhaival.
Elnéztem még egy darabig ahogy a világosság áttöri a szobát és ahogy a reggeli madárcsicsergés megtölti élettel.
Az esti áhitatot a reggel eszméje váltotta fel. Néhány  percnyi lustálkodás után józanul és
energikusan robbantam ki a meleg takaró biztonságos ölelése alól.
Kivánszorogtam a konyhapulthoz és hagytam,hogy a kávé friss,tömény illata megtöltse a bensőm.
A kávé számomra maga volt a tökély. Egy mámoros varázs ital ami  erejét szétárasztva testemben
kisöpörte az álmok legmélyebb gyökerét is.
Frissen indult a reggel.
Ismét újrakezdhettem bármit,hisz ha egy napnak vége az már a múlthoz csatlakozik, de egy vég
új kezdetet jelent. A ma minden szempontból új esély lehet..bármikor!

-Hhenci-