Párbeszéd
                                                    alcím: szív féle lehelet
                                                                     írta: Feke Henrietta

-Nézd.. mi mindannyian különbözünk. Ahogy nincs két egyforma virág, úgy két egyforma ember sem létezik...- mondta kisebb hangsúllyal. Lehajtotta a fejét majd folytatta..
- Persze nem különbözünk minden pontban. A halmazunk valahol mindig összeér. Az érzések ugyan azok. A tüzelő vágy ugyan azzal a fával van megtéve, csak a célszemély különbözik. A harag bennünk ugyan olyan lánggal ég és a megbocsájtás fehér zászlaja mindegyik váron  ugyan az. A belső terünk igaz nem mindenben ugyan az mint említettem,de a dolgok bennünk ugyan úgy léteznek. Ugyan olyan vér lüktet bennünk és ugyan az a szív hajtja testünk. -sóhajtott, kisebb szünet után folytatta..
- Tudod... mindannyiunk számára van egy pont,egy szó, egy jel ami egyforma érzést vált ki belőlünk. A dühöt, a vágyat,a szeretet, a zsenialitást,az élni akarást,a küzdést, a feláldozást, a megbocsájtást és még sorolhatnám.. de a szeretet..a szeretet az határtalan. Számtalan akadályokkal bír és számtalan céllal. Az út egy, de a cél ugyan az.

Szeretlek.- a hangja megrekedt.Banbán,kisírt szempárral meredtem a szája vonalára.
- Az életemnél is jobban...- tettem hozzá remélve ,hogy örökké tart ez a pillanat.

Szünetnélkül bámultuk egymást. Ő elmosolyodott majd tudtam,hogy minden rendben van. Életemben először biztonságban éreztem magam. Életemben először teljesnek éreztem magam. Nem könnyebültem meg, mert tudtam,hogy nehéz lesz. Mindenben különböztünk,de egy dologban teljesen egyformák voltunk.
Éltünk. 
A másikért éltünk

ÖRÖKKÉ! ♥