ŐSZ

Mocskos, szürke és hideg reggel volt. A csontjaim remegve esdekeltek a fagy kínjai elől. A madarak puha tollait, fák levelei borították. Az avar nyugodtan és nesztelenül hevert a föld felszínén. Az út repedéseiben egy-egy bogár lapult, míg a fák ereibe visszatért az élet. Remegő tekintettel roskadtam a földre. Az ég felé pillantottam. Belemarkoltam az előttem heverő levél halomba és mély lélegzettel próbáltam túlélni-e fagyos reggelt. Amint az ajkam levegőért szólt a tüdőm frissességgel lett tele,a nap fénye kacérkodni kezdett elhalt ujjaimmal. A felhő átengedte a nap forró , égető sugarait. A madarak felröppenve énekelték kecses, szelíd indulójukat. A falevelek sárgás, zöldes színe boldogan halt meg amíg sír fedelet a talaj nyújtott nekik. Délelőttre már a meleg ejtette rabul a létet és a csivitelő diáksereg vidáman andalgott az iskolai padok közé.

|Feke Henrietta|