Két barát iszonyatos hallgatásba kezdett. A csend cikázott fejük felett a maga gyors tempójában. Egy-egy pillanatra a szemük sarkából mozdulatokat észleltek, de a szájuk mind végig csukva figyelt. A hangokat egyik torok sem engedte tovább. Talán mindketten a másik kezdésére vártak. Telt-múlt az idő, a pillanatok csendesen teltek.Annyi mindent tudtak volna egymásnak mondani, annyi fájdalmat,meg nem értettséget vagy esetleg annyi jót. A gondolatok gyorsan repkedtek ide-oda a fejükben de a szavakat mélyebbre nyelték a legmélyebb szakadéknál is. Az idő észrevétlenül elillant úgy, mint a hosszú,egykor szilárd barátság is.

/Hencii/