A szobám egyik lakatlan sarkába kuporodtam.Telt múlt az idő, s én csukott szemmel vártam a lenyugvónap sugarát. Kis idő múltán, mélyen a szemembe vágva pusztultak el a narancssárgás fény nyúlványai. Kinyitott szemmel bámultam az előttem lévő fotelbe.Ruhák tömkelege várta,hogy valaki beültesse őket a szekrény meleg,koszos, fehér falai közé. A lélegzetem elhalkult a szívverésem egyre gyorsabbá vált, és a vér az ereimben ritmusszerűen lüktetett. Szemeim kikerekedve nézték az ablak felé repülő szárnyas állatokat. A mámor csodás csendjéből hangos dudaszók cibáltak ki. Fülsüketítő hangzásuk fájdalommal,nyugtalansággal és félelemmel volt tele.  Egy nagy csattanás után a zajok elhalkultak a világ elsötétült és a padló közelebb került. Oldalra pillantottam és a madarak szárnyra keltek. Úton voltak egy új világ felé. Sietve változtatták meg menetirányukat. A monoton nappalokat felváltotta ez a pillanat. A cigi csikkek a tálcájukban pihentek a szürkés hamu közepén. Nyugtatók halmai hevertek előttem a földön. A kezem nyújtottam, az ujjaim mozgatni kezdtem és igyekeztem elérni az egyik fehér/sárgás pirulát. A gyógyszeres doboz halványulni kezdett a világ szürreálissá vált a lélegzetem ugyan olyan halk maradt a szívem lassulni kezdett az erő elillant fáradt,nyűtt testemből és a vér már nem lüktetett többé.

Hencii.