Csak bámultam rá, ahogy feküdt ott, és annak ellenére, hogy tudtam, milyen régóta és mennyire szeretem, és hogyan zúzott szét és tett tönkre mindent, amit értékesnek és valóságosnak tartottam, és hogyan vette el tőlem az egészet anélkül, hogy bármi beleszólást engedett volna a dologba - ennek ellenére, és tudván, mennyire nemtörődöm módon bánt velünk és az életünkkel -, amikor fel kellett volna háborodnom, és dühösnek kellett volna lennem, nem láttam mást, mint hogy ott fekszik, és halkan lélegzik.
|Lucy Dawson|